Turista? Nem, utazó! ** Tourist? No, traveler!

Hogy a régi gimis szekuritis bácsinkat idézzem amikor rajtakapott minket, hogy hajnalban felszöktünk a hegyre: „Mi van veletek? Be vagytok sózva?” Amikor egy pedagógus először világít rá a tanuló személyiségére. Igen! Én azóta is folyamatosan be vagyok sózva! Rá kellett jönnöm, hogy eltérően néhány más ismerősömtől én akkor érzem magam igazán biztonságban, amikor egyedül utazom. Persze van néhány ember, akit szívesen megtűrök magam mellett, de azért mégiscsak a megszokott a módon az igazi. Kettesben Zoéval, egy hátizsákkal, ami meg van tömve szárazélelemmel, hogy arra se nagyon kelljen költenem, és persze létfontosságú dolgaimmal: Gogol a fényképezőgépem, az útinapló, egy toll, rajzfüzet meg némi zsírkréta, egy könyv és bubifújó. És akkor jönnek a mély levegők, boldogság van.

Irány Uruguay!

Az autó, ami kivisz a határig, a megfelelő pillanatban robban le, így a tervezett 8 óra helyett délután egykor indulunk, de nem szegi kedvem, mert az emberek, akikkel utazom, zseniálisak, és szuper kis utunk van. Viszont a sok átszállás után csupán éjjel 2-re érek Montevideóba… Le is mondom a felajánlott szállást, és egyből megyek tovább a gyönyörű La Pedrera felé. A buszon arra kelek, hogy nem szemerkél, nem szitál, nem csordogál, még csak nem is zuhog, hanem konkrétan veri az ablakot az eső! Van két napom az óceán mellett süttetni a csini kis popsimat, és akkor úgy lehűl a levegő, hogy az emberek kint dzsekiben várják a buszt. Nájsz!dscn9998

Hajnali 6-kor érek a 200 fős rusztikus kis faluba, de persze egyetlen ember van csak talpon a vidéken: én. A falu határában találok egy fiút egy farönkön ücsörögni. Szemerkél az eső, én közelítek felé, ő megszeppenve bámul, mint aki szellemet lát, én meg már csak az afestő zenét várom… Az utca, ahol a hostelem állítólag vagyon, nem létezik, és általában véve nem hallott még róla… Éljen! Szóval függő módon elindulok kávévadászatra, és találok is egy helyet, ahol elkezdek felolvadni. Rajtam kívül még két férfi üldögél egy asztalnál, és söröznek. Még nem zárták le a tegnapot. Egyikünk int, hogy üljek oda hozzájuk: az egyiknek művészképe van, a másik meg úgy néz ki, mint Jézus a filmekben, szóval odaülök. A művészképű zenész (of korz’),  a Jézus-hasonmás meg halász (!!!) és úgy szólítják, hogy Dio (spanyolul Isten-Dios). Azért hívott oda, mert látta azt a dolgot a szememben, és rokonlélekre talált. Így is van, nagyon jót beszélgetünk, sajnos nem tartok vele a halászhajójára, de megjegyzem, hogy “Egy ölelés, Andrea, egy ölelés többet jelent akárhány szónál.”

dscn0073

Továbbállok az óceán felé. Lélegzetelállító, és szétfagyok, úgyhogy elindulok hostelt keresni. Azt nem, de találok egy Budapest táblát, ami felkelti az érdeklődésem, úgyhogy mindent elfelejtve, vadul követem a nyomokat. Isten újabb édes kis humora felém, hogy a hostelem bárját hívják így, szóval két legyet egycsapásra, van hol aludnom és még otthon is érzem magam. Rengeteget sétálok az egyik oldalról erdővel, másikon óceánnal határolt pici községben. Már nem is bánom, hogy esik. Lélegzek, a szó nemes értelmében, lélegzek egész nap! Sokat beszélgetek még az utcai művészekkel meg a hátizsákos utazókkal, s másnap kora reggel továbbállok Cabo Polonio felé.

dscn0022

Nemzeti Park az óceán mellett, ahol nincs elektromosság, nem mehetsz be autóval, kívül kell hagyd a külvilágot s pont! Szóval már itt beleszeretek. Nem beszélve arról, hogy a nap is kisüt. Kifekszem hát a partra, és egy kis élénkítő kávéról álmodozom. Kinyitom a szemem, s megjelenik egy pasi, hogy kérek-e mátét. Olyan irreális. Túl szép, hogy kívántam, és megjelent, és őszintén szólva a csomagolás is divíná’… Kedves mérnök, olvas nekem magyarul, érdeklődik minden iránt, szóval hálás vagyok a társaságért. Később még sétálok vagy 6 órát a parton. Leszakad a hátam, mert én egész háztartásom cipelem, mint a csiga, de leírhatatlan sétálni az óceán partján a lemenő nap felé, úgy, hogy csak elvétve találkozom néhány egyéb utazóval, vagy lovassal, akivel váltok néhány szót. Egyébiránt ketten vagyunk a mindenséggel végig. Mérnökbarátom figyelmeztet, hogy mehetek nála, de korán keressem meg, mert éjszaka itt tényleg sötét van. Nincs világítás, nincs Hold, képtelenség megtalálni bármit is. Persze elbambulok, úgyhogy olyan sötétben érek vissza a faluba, hogy néhány dombról “fencivel” érkezem, a lábam elé se látok. Aludni nincs hol, pénzem nincs, és elképesztő hideg van. Szóval töröm a kis buksim, hogy a csillagos ég alatt alvást elvetve, mit csináljak. Találok egy gyönyörű, gyertyákkal tele éttermet, s betérek egy teára. Egy 4 óra hosszat iszogatott teára… Egy ausztrál énekesnő  akusztikus varázs-zenéje, a finom illatok, meg  gyertyák. Heppinessz. Mikor zárnak, hirtelen indíttatásból megkérdezem a tulajdonosnénit, nem alhatnék-e mondjuk itt, ezen a kanapén, ahol ülök. Néz rám, tőle ilyet még sose kérdeztek, de várjak. Leül mellém beszélgetni, hogy nem vagyok-e sorozatgyilkos vagy ilyesmi, de megkedvel, úgyhogy a személyzettel vacsorázom és ott töltöm az éjszakát.

Ülni éjjel a félhomályban az asztal körül a pincérekkel, az énekessel, és a szuper szakáccsal, és várni, hogy megtörik  a kenyeret, mint egy úrvacsorán. Köszönöm. Utazásom legszebb éjszakája. Hajnalig beszélgetünk, s arra alszom el, hogy a konyhában a szakács még halkan gitározgat. És arra ébredek, hogy a szörfös külsejű, a megfelelő helyeken tetkókkal rendelkező pincérfiú reggelivel kínál. Kaptam egy kis lekváros pirítóst, de már rég jóllaktam az ajánlatával.

picmonkey-collage

Másnap Montevideóba utazom. Szinte versenyt futva egy francia utazóval érek a drága hostelembe, ahol ágyikó, zuhany, meg egy ingyen ital vár. Szerelem. Odamegyek a pulthoz kiváltani az italom, s rámköszönnek: “egyedül utazol te is?” “Aham.” Körbemutat a kezével: a bárpultnál trécselő kis csoport tagjai szintén. Lengyel lány, aki jelenleg Ausztráliában él, és egy utazási irodának készít a világ minden tájáról kecsegtető videókat (álom), egy srác az Egyesült Államokból, jelenleg Peruból, s a mexikói srác, aki odahívott, és azonnal kért egy képet, mert groteszk módon, a furcsa hátteremmel még ebben a színes társaságban is sikerül kicsit különcnek lennem. Hangosan énekeljük a We are the championst, s majdnem nyugodtan alszom el: azt hittem Californiában meleg van, de a szobatársaim valamiért 10 fokban szeretnének aludni. Montevideo vasárnap reggel békés és csodás. Ügyesen ötvözi a rengeteg óriási modern és antik épületet a fák fajtáink széles skálájával, és persze a város szélén a végtelen víz. Genial!

dscn0319

 

Alig várom, hogy hazaérjek, de későn érek a pályaudvarra, 12 órát kell várnom. 12 órát. Megkérem afést, hogy kenjen nekem egy vajaskenyeret a pesómért, de kapok egy hotdogot a cuki mosolyomért. A pályaudvaron eldőlök, de a biztonsági őr felkelt, hogy itt nem lehet aludni, legyek szíves felülni. Még 10 órát… Megint találok egy kedves utazó zenészt, aki enyhíti magányom. Irreálisan sok idő alatt érek haza. Mintha körbeutaztam volna egy országot keresztbe-kasba. Ja, pontosan ez történt.

***English:

To quote our old security guy in high school when he caught us sneaking out at night to a hill nearby: “What got into you? Are you antsy?” When a teacher highlights the true personality of a student. Yes! And I am antsy ever since! You know, eventually I had to realize that unlike many of my friends I feel completely save when I am travelling by myself. Sure, there are a few people I can tolerate being around, but the real thing happens when I’m all alone. To be more specific, alone with Zoe my doll, a backpack stuffed with dry food, so I don’t have to spend money, and all my other essential stuff: Gogol, my camera, a journal, a pen, a drawing pad, some crayons and a bubble blower. Then the true happiness approaches!

So let’s go to Uruguay!

The car which supposed to take me to the border crossing breaks down just at the right moment, so instead of leaving at 8 A.M. we are actually leave at 1 A.M., but it doesn’t really breaks my mood, because the people I’m travelling with are brilliant, and we are having a wonderful trip. Although because of all the transfers I get into Montevideo only at 2 in the morning. So I cancel my accommodation there and continue my journey toward beautiful La Pedrera. When I wake up in the bus it’s raining heavily. I am not kidding, it’s not a drizzle, nor a small thunderstorm. It’s raining cats and dogs all over the place. So I got to days near the ocean for sunbathing and all but the temperature is so low people are wearing jackets. Nice!

dscn0064

I get to the small rustic village of 200 people at 6 A.M. and off course there is only one young boy sitting on the log. It’s still raining, I am approaching him, he is staring at me a little fearfully, like seeing a ghost, and in my head I can hear some creepy music playing in the background. Well, the street where my hostel is supposed to be doesn’t exist, and he never heard about it. Yep! So I decide to go coffee hunting instead, and in just a little while I find a place. Apart from me there are two other man drinking beer at the next table. They didn’t finish their day yet. One of them waves at me, and invites me over. The first man looks like and artist the other one looks exactly like Jesus in the movies, so I decide to join them. The one who looks like and artist is a musician (off course), and the spitting image of Jesus is a fishermen, and his name is Dios (which means God in Spanish) He invited me over cause he saw that thing in my eyes, and he has found a kindred soul. That turns out to be right, we are having a great talk unfortunately I can’t visit his fishing boat, but there a sentence stuck in my head: “A hug, Andrea, a hug means more than thousand words”

I went to see the ocean which was breathtaking but it was freezing, so I decided to finally look for that hostel. Eventually I find a Budapest sign which made me very excited so I decided to follow it, no matter what. It was God’s special sense of humor, because it was the name of my hostel’s bar. It’s perfect now I have a place to sleep and I can feel at home. I take a long walk in this beautiful village by the ocean. I don’t mind that is still raining, I can finally breath and that’s such a relief. On my way I engage in really interesting conversations with artist and backpack travelers, and the next day I am headed to Cabo Polonio.dscn0160

 

It’s a National Park near the ocean with no electricity and you can’t enter with a car so you have to leave the real world outside. I immediately fell in love with the place. Not to mention that the sun finally came out, so I laid down to enjoy the warmth and secretly dreamed about a cup of coffee. After opening my eyes there’s a guy next to me offering a cup of mate. It’s so unreal! I thought about a beverage and it happened. And the currier himself was a divina’. He is a nice engineer who reads to me in Hungarian, he is interested in everything, so I am grateful for his company. Then I walk again, for about six hours, and my back hurts but it’s unbelievably nice to walk by the ocean, toward the sunset. I can barely see anyone, so it’s just me and the universe all along. My engineer friend warns me about the nights here. He says that it gets petty dark after the sun goes down. He even offers me to stay at his place. I wonder around for a little while and then realize that he was right. There is no light anywhere near, I can’t see the moon, so when I get back to the village I can’t find anything. I don’t have a place to sleep, no money, and its freezing cold out there. I contemplate a little bit where to go next and soon I find a beautiful restaurant full of candles and decide to get inside for a cup of tea. A tea which should last about 4 hours. An Australian singer’s acoustic music, wonderful smells and my heard is melts in happiness. When they are closing the place I get really bold and ask whether I could sleep at this couch I am sitting in at the moment. The lady looks at me with amazement. Nobody ever asked her this before. But she sits down, and we talk, she is trying to figure out whether I am a serial killer or stuff like that. Eventually she likes me and I have dinner with the stuff. Sitting in the half-light with all the personnel, the singer and the amazing sheaf while they break the bread is like a real communion. Thank you! It’s the greatest night of my journey. We keep talking till dawn and I fall asleep to the sound of the guitar. I wake up and a surfer-looking guy with quite nice tattoos offers me some breakfast, I get some toast with jam, but honestly was satisfied with the offer itself.

Next day I am in Montevideo. A French guy and I arrive to the hostel almost at the same time. Where there’s a bed a shower and a free drink. Wonderful! I go to the counter for my free drink when someone greets me. “Are you traveling by yourself?” “Yep.” He points toward the small group chatting near the counter. They are also travelling alone. There’s a polish girl living in Australia at the moment, she is making videos for a travelling agency from all around the world (that’s the dream!), a guy from the USA currently living in Peru, a Mexican boy who wants to take a picture, cause strangely with my life story I manage to be the weirdo even in this colorful company. We sing We are the Champions out loud, and I fall asleep. On Sunday it’s peace and quiet in Montevideo. The city skillfully combines the modern antique buildings with different types of beautiful trees, and at the outskirts of the city there’s endless water.

dscn0273

I can’t wait to get home, but I arrive at the station too late so I have to wait for 12 hours. I kindly ask for a piece of bread and butter for a peso in the buffet. And I get a hotdog for my smile. I try to lie down for a while at the station but the security guard warns me that it’s not allowed to sleep here, so I have to sit up. And stay like that for like 10 hours…I find a kind travelling musician again, so he eases my pain. It takes forever to get home. It’s like I travelled around a country, or something. Well yes, this is exactly what happened.

Annunci

Rispondi

Inserisci i tuoi dati qui sotto o clicca su un'icona per effettuare l'accesso:

Logo WordPress.com

Stai commentando usando il tuo account WordPress.com. Chiudi sessione / Modifica )

Foto Twitter

Stai commentando usando il tuo account Twitter. Chiudi sessione / Modifica )

Foto di Facebook

Stai commentando usando il tuo account Facebook. Chiudi sessione / Modifica )

Google+ photo

Stai commentando usando il tuo account Google+. Chiudi sessione / Modifica )

Connessione a %s...